Android verzió statisztikák - 2015 április

Mint az az Android iránt érdeklődők, valamint az app fejlesztők számára bizonyára ismert, a Google minden hónap elején közzéteszi a rendszer egyes verzióinak elterjedtségét, valamint a képernyőméretek, képpontsűrűségek és OpenGL verziók eloszlását. Ezek az adatok csak globálisan érhetők el, és jelenleg nincs arra lehetőség, hogy országonkénti bontásban áttekinthessük őket. Havonta jelentkező sorozatunkkal ezt a hiányosságot szeretnénk legalább részben pótolni, és a hazai app fejlesztők számára elérhetővé tenni az általunk mért adatokat.

Az adatok alapjául a Budapesti Menetrend alkalmazás szolgál. Az app 2.1-től fölfele telepíthető, így az ennél korábbi rendszerek nem fognak megjelenni a statisztikákban (használ még bárki ilyet? - szerk). Az alkalmazás kizárólag a tömegközlekedést használókat célozza meg, ezért az így kapott adatok semmiképp sem tekinthetők reprezentatívnak, azonban a nagy számú felhasználó miatt mégis relevánsak lehetnek.

Lássuk először a hivatalos, globális számokat:

Ugyan ez itthon, kb. 150 000 készülék alapján, minden aktív telepítést figyelembe véve:

API levelVerzió / kódnévElterjedségEltérés
194.4 (KitKat)29.82%-11.6%
164.1 (Jelly Bean)20.45%+4.0%
174.2 (Jelly Bean)15.47%-3.1%
102.3 (Gingerbread)11.79%+5.4%
184.3 (Jelly Bean)8.65%+1.1%
154.0 (Ice Cream Sandwitch)6.87%+1.2%
215.0 (Lollipop)4.39%-0.6%
82.2 (Froyo)1.11%+0.7%
225.1 (Lollipop)0.72%+0.3%
72.1 (Eclair)0.65%+0.6%
(aktív telepítések alatt azokat a készülékeket értjük, amelyeken jelenleg is megtalálható az alkalmazás, és az elmúlt 1-2 hónapban volt bármilyen kapcsolatuk a Google szervereivel)

Mind nemzetközi, mind hazai viszonylatban magasan vezet a KitKat, azonban nálunk valamivel kevesebben kapták meg a 4-es vonal utolsó verzióját, mint globálisan. Meglepő, hogy a Lollipop kb. ugyan akkora támogatottsággal rendelkezik itthon, mint globálisan, azonban ezzel még mindig messze alulmarad az Eclair-Froyo-Gingerbread hármastól, melyek közül az utóbbi jelenleg minden kilencedik készüléken található meg.

Némileg jobb a helyzet, ha az aktív telepítések helyett csak azokat a készülékeket vesszük figyelembe, amiket az elmúlt 30 napban sikerült push üzenetekkel elérni (tehát jó eséllyel nem egy fiók mélyén hevernek):

API levelVerzió / kódnévElterjedségEltérés
194.4 (KitKat)34.2%-7.2%
164.1 (Jelly Bean)20.1%+3.6%
174.2 (Jelly Bean)16.8%-1.8%
184.3 (Jelly Bean)9.8%+4.2%
102.3 (Gingerbread)7.5%+1.1%
215.0 (Lollipop)5.5%+0.5%
154.0 (Ice Cream Sandwitch)4.7%-1.0%
225.1 (Lollipop)0.8%-0.1%
82.2 (Froyo)0.4%0.0%
72.1 (Eclair)--

A két táblázat közötti különbségek alapján tehát az újabb rendszerrel (és így újabb készülékkel) rendelkezők gyakrabban használják mobiltelefunjaikat, mint a régi rendszerek tulajdonosai — avagy a készülékeiket aktívan használók jelentős hányada igyekszik frissen tartani a rendszerét.

A fenti statisztikák a 2015. április 6-i állapotot tükrözik. Az adatok tájékoztató jellegűek. Licenc: CC BY 4.0